Tapasztalatok a konyhámból - lányaimnak, fiamnak és Neked

Krisztakonyha

Krisztakonyha

Rozsdás marhaszelet

2017. április 29. - rodekri

Anyósomnál ettem először ilyet, és viszonylag ritkán szoktam főzni, de most eszembe jutott, és felturbóztam egy kicsit, a siker teljes volt.

Hozzávalók: 1 kg lábszár vagy felsál (ez utóbbi talán szebb), 2 fej vöröshagyma, kb. 20 dkg kenyérszalonna, 2 dl vörösbor, 1 evőkanál mustár.

A szalonnát kockázd fel, majd pirítsd le, a zsírt öntsd át egy serpenyőbe, a sült szalonnát pedig tedd félre. A húst vágd vékonyabb szeletekre, csíkokra, kissé klopfold ki és sózd meg. A zsírban mindkét oldalukat süsd kérgesre néhány perc alatt, majd a szeleteket gyűjtsd össze egy nagyobb edénybe (legjobb a kukta, mert abban jól össze lehet párolni az ízeket). A hússzeletek közé szórd be a nagyobb csíkokra, karikákra vágott hagymát, majd öntsd rá a vörösbort, némi vizet, szórj rá őrölt köményt, majorannát, rozmaringot, és tedd bele a kanálnyi mustárt.

Zárd le az edényt, és hagyd főni (kuktában másfél óra, ha mást használsz, inkább kettő, ha nem kukta, jól záródó lábasban is kell legalább 2,5 óra), kis lángon. Amikor kész, szedd ki a szeleteket és a levet turmixold össze egy botmixerrel. A szalonnadarabkákat egy serpenyőben újra pirítsd, melegítsd meg és tálaláskor dobd a tetejére.

Makarónival kínáld!

 

Zöldborsós tokány

Nem gyors, de nagyon finom!

Hozzávalók: 60 dkg lapocka, 7 dkg füstölt szalonna, 2 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 40 dkg zöldborsó, 1 zöldpaprika, 1 teáskanál pirospaprika, 2-3 teáskanál majoranna, őrölt bors, 1 húsleveskocka, petrezselyemzöld, só

A húst öblítsd le, vágd fel ujjnyi csíkokra vagy kisebb kockákra, aprítsd fel a szalonnát, a hagymát, a fokhagymát és  a paprikát is.

Lassan olvaszd fel a szalonnát az edényben, majd tedd bele a húst, sózd, borsozd meg, pirítsd meg, szórd rá a lisztet, majd némi pirítás után a fokhagymát is. Ha jó alaposan megpirult, szedd ki az egészet egy szűrőkanállal.

A maradék zsiradékban dinszteld le a vöröshagymát, tedd vissza a félretett húst, szórd rá a pirospaprikát, majd öntsd fel kb. 1,5 dl vízzel és keverd hozzá a leveskockát. Párold puhulásig.

Amikor a hús már majdnem jó, tedd be mellé a zöldborsót, ha kell, pótold kicsit a levét, majd főzd fedő alatt teljesen puhára.

Nokedli vagy rizsköret illik hozzá. 

Bakonyi sertésszelet

Már régen készültem, hogy kipróbálom, keresgéltem a recepteket, a megfelelő húst, aztán végre elkészült, és a gyerekeim egyöntetűen azt kérték: máskor is....

Hozzávalók: 10 szelet sertéscomb (vagy karaj, vagy esetleg csirkemell), 40 dkg gomba, paprika, paradicsom, 1 fej hagyma, olaj, só, liszt, 3 dl tejföl.

A nokedlihez tojás, liszt, só.

A felszeletelt húst sózd és borsozd meg. Tedd fel melegedni az olajat, annyi kell, hogy az összes hússzeletet ki tudd benne sütni. A szeleteket forgasd meg lisztben, majd mindkét oldalukat süsd aranybarnára az olajban, és tedd őket félre.

A hagymát vágd fel, és a húsok megsütése után dobd az olajba, fonnyaszd meg egy kissé, majd jöhet a felszeletelt gomba, ha kicsit már az is összeesett, jöhet a karikára vágott paprika és paradicsom. Tegyél rá egy pici pirospaprikát, és rottyanjon össze egy kicsit az egész. Kevés vízzel felöntheted, ezután tedd bele vissza a hússzeleteket, és fedő alatt párold puhára az egészet. Ne sajnáld az időt, ha sertéshúsból főzöd, várd ki, amíg tényleg puha, omlós nem lesz.

Amikor már az, szedd ki újra a husikat, mert behabarni könnyebb úgy: a tejfölbe keverj egy evőkanálnyi lisztet és add hozzá a mártáshoz. Ha szép, egyenletes állagú, akkor mehetnek vissza a szeletek, és jól forrald össze az egészet.

Nokedli vagy tészta a hozzáillő köret.

Hawaii csirke

Megint egy fantasztikus gyümölcsös-húsos kombináció, feltétlenül próbáld ki!

Hozzávalók: 2 közepes csirkemell, fűszerek - só, rozmaring, majoranna, 10 dkg margarin, 1 doboz ananászkonzerv, 10-15 dkg sajt reszelve.

A csirkemellet vágd kisebb szeletekre, dörzsöld be a fűszerekkel alaposan, majd egy serpenyőben süsd át a felolvasztott margarinban a szeleteket. Tedd egymás mellé mindet egy szélesebb tepsiben, majd szórd a húsra a kockára vágott ananászdarabokat, takard be reszelt sajttal, és locsold meg maradék margarinos pecsenyelével.

150 fokos sütőben süsd pirosra, majd rizzsel tálald.

Tudsz ennél gyorsabbat?

Töltött csirke

Igazi ínyencség, és hidd el, nem nagy varázslat!

Hozzávalók: 1 egész csirke (bontott, grill, ahogy tetszik), vagy - ha csak azt szereted: csontos mell és combok, amelyeken rajta van a bőr, szikkadt zsemlék, 10 dkg csirkemáj, 10 dkg csiperkegomba, bazsalikom, majoranna, só, rozmaring, 2 tojás, 1 fej vöröshagyma, pici olaj és a sütéshez libazsír.

A csirkét mosd át alaposan, a bőrt emeld fel annyira, hogy alá lehessen dugni a tölteléket. Dörzsöld be sóval.

A hagymát pirítsd meg olajon, és add hozzá először az apróra vágott gombát, majd ha lesült zsírjára, a szintén apróra vágott májat. Süsd át finoman, ha egy kevés leve marad, az nem baj. Szórd bele a fűszereket, sózd meg, de ezt csak gyengén. Amíg hűl, áztasd be a zsemléket langyos vízbe, majd ha átáztak, csavard ki alaposan. Sózd meg ezt is, üsd hozzá a két tojást, és keverd bele a hagymás-májas-gombás masszát. Kézzel gyúrd át alaposan, hogy minden összetevő elkeveredjen.

Fogd meg a csirke egyik lábát, és a csontos üregbe tegyél annyit a töltelékből, hogy kitöltse azt. A maradék masszát tömködd a bőrös részek alá, ha még így is marad, abból formázz kis gombócokat, de ezt még ne tedd bele a tepsibe, csak a végén, amikor sütöd.

A magasabb falú tepsi alját kend ki libazsírral, majd tedd bele a csirkét. Szórj rá a fűszerekből, a szárnyasokat nagyon finommá teszi az összes zöldfűszer, de használhatsz előre kevert szárnyas fűszerkeverekéket is. Önts az egészre kb. 1,5 dl vizet, és fedd le alufóliával, jó alaposan, hogy tudjon párolódni. Tedd be a sütőbe legalább 1, de inkább másfél órára, ha nagyobb a csirke. Az alufólia levétele után locsolgasd meg olvasztott libazsírral, és süsd pirosra. Ekkor már tedd mellé sülni a gombóckákat is.

Krumplipüré és rizs illik hozzá.

Bazsalikomos csirkemell

Ákos a nosalty.hu oldalon találta az eredeti receptet, de kicsit továbbfejlesztettem, és nem bántuk meg, bátran ajánlom, ízletes és gyors ebéd vagy vacsora.

Hozzávalók: csirkemell, olívaolaj, citromlé, bazsalikom, oregano, pici só.

Először készítsd el a pácot: néhány evőkanál olívaolajhoz önts kb. 4 evőkanálnyi citromlevet, szórj bele 2-2 teáskanálnyi oreganot és bazsalikomot és egy cseppnyi sót. A pác mennyisége annyi legyen, hogy a csirkemelleket bele tudd forgatni. Hagyd hűtőben állni kb. egy órát.

Wokban vagy serpenyőben süsd át kissé a csirkemell-szeleteket. Az eredeti recept itt véget is ér, és már biztosan így is nagyon finom.

Én még belefektettem a hússzeleteket egy lapos tepsibe, egy részüket befedtem sajttal, és leöntöttem a wokban átpárolt páclével. Néhány perc alatt szép pirosra sütöttem a sütőben.

Rizs és zöldköret illik hozzá. Mennyei.

Hortobágyi palacsinta

Ez is egy olyan kaja, amire a fiam előszeretettel jegyzi meg: "Ehetnénk ilyet gyakrabban, mondjuk minden nap..."

Hozzávalók: egy nagy adag palacsintatészta (liszt, szóda, tej, tojás, só, olaj) kb. 10-12 palacsintához, és egy adag csirkepörkölt - ha lehet, filéztesd ki és combot, mellet vegyesen tegyél bele, mert így nem lesz száraz a töltelék, ráadásul érdemes bő szaftban főzni, mert azzal jól nyakon lehet önteni a palacsintákat.

A kész pörköltet némi szafttal vegyítve daráld vagy turmixold át, és oszlasd el egyenletesen a palacsintákban, tekerd fel és sorakoztasd őket egy tepsibe. A szaftot keverd össze tejföllel, és ezzel a szósszal locsold meg a palacsintákat, majd mehetnek a sütőbe, nem kell nekik sok idő, csak kicsit piruljanak meg.

Bő tejföllel tálalhatod.

Őzgerincben sült csirke - Andi konyhája recept

Próbáld ki, ha szeretnéd elkápráztatni a családot, de nem akarsz bonyolultabbat, mint a rántott csirke....

Hozzávalók: 1 nagyobb vagy másfél rendes méretű csirkemell, bacon-szeletek, 1 nagy pohár tejföl, 2 tojás, só, bors, rozmaring, bazsalikom, majoranna, 10 dkg sajt.

A csirkemellet vágd fel kisebb kockákra, majd szórd meg sóval, borssal és hagyd állni. A tejfölből, a tojásból és a reszelt sajtból készíts sűrű mártást, ebbe szórd bele a csirkét, és kicsit hagyd pácolódni.

Az őzgerinc-formát kend ki vajjal, szórj bele kevés zsemlemorzsát, és terítsd be bacon-szeletekkel úgy, hogy a tejfölös húst majd be tudd fedni a szeletekkel. Közepére öntsd rá a masszát a csirkével, majd terítsd be baconnal és tegyél rá némi reszelt sajtot.

Kb. 40 perc alatt, 170 fokon süsd készre. Én nem voltam olyan bátor, mint Andi az eredeti receptben, nem borítottam ki a végén, de így is nagyon finoman átsült és jól szeletelhető.

Rizs és sültkrumpli is illik hozzá, de nagyon finom a nyári paradicsom-paprika-uborka salátával.

Sertéspörkölt nokedlival

Ne kezdd el számolgatni a kalóriaértéket, nem érdemes, rengeteg.... :-)

Hozzávalók: 1 kg sertéshús, 2 közepes fej hagyma, pirospaprika, só, őrölt bors, bazsalikom, majoranna, borsika, rozmaring.

A hagymát apróra vágva pirítsd meg kevés olajon - nyáron, bográcsban, inkább sertészsírt használj! - majd szórd rá a pirospaprikát (húzd le addig a tűzről!). Ha a paprika szépen feloldódott, tedd az edénybe a felkockázott húst, és tedd vissza a láng fölé, majd kis fokozaton addig kevergesd, amíg a hús kicsit megpirul. Szórd rá a fűszereket és a sót, öntsd fel annyi vízzel, hogy épp csak ellepje. Fedd le és hagyd főni. Ha sok a leve, főzd le kicsit fedő nélkül.

A nokedlihez: két tojás, liszt, víz, és én, hogy lazább legyen, teszek bele búzadarát is, de lehet csak liszttel készíteni. A tojásokat feltöröm, elkeverem sóval - bőven, hogy a tészta sós legyen, majd felváltva teszek hozzá darát, lisztet és vizet. A mennyiséget ki kell tapasztalni, a fotókon látható adagból mi kétszer is jól lakunk öten. Ha megmarad, még mindig jó lehet tojásos nokedlinek. A végeredmény egy sűrű massza kell, hogy legyen. Közben forralj vizet egy magas edényben, és ha felforrt, sózd meg. Előbb azért ne, mert a sós víz lassabban forr fel. Fogj egy nokedliszaggatót és szaggasd a tésztát a forrásban lévő vízbe, majd hagyd felfőni, akkor jók a galuskák, ha feljönnek a víz tetejére, de vigyázz, mert gyorsan kifuthat! Szűrd le, öblítsd le hideg vízzel és egy edényben keverd el némi olajjal.

Mi tejföllel szeretjük.

Fasírtgolyók

Ez a férjem bravúrja, én legfeljebb a golyók formázásában szoktam segíteni....

A darált sertéshúst és a vízbe áztatott, jól kicsavart zsömlemasszát jó alaposan összegyúrjuk, majd beleteszünk 2 tojást - az arányok: kb. 1,5 kg hús, 6-7 zsemle, 2 tojás. Sóval, törött, színes borssal, őrölt köménymaggal, majorannával, bazsalikommal, rozmaringgal ízesítjük, hozzáteszünk 1 fej apróra vágott vöröshagymát és 8 gerezd tört fokhagymát, egységes masszává állítjuk össze és hagyjuk, hogy összeálljon az összes íz.

Kis golyókat vagy lapos pogácsákat formázunk belőle és zsemlemorzsában megforgatjuk. Olajban sütjük.

Stefánia-vagdalt: a masszát kettéválasztjuk, a felét betesszük a tepsi közepére, ráfektetünk két főtt tojást, bevonjuk a massza másik felével, majd jól megszórjuk zsemlemorzsával. Lefedve alufóliával, lassú tűzön kezdjük sütni, majd pirosra sütjük fedés nélkül.

Salátákkal, krumplipürével, rizzsel tálaljuk.

Sajtos csirkemell

Gyors. Tényleg.

Hozzávalók: 2 közepes csirkemell - ez már ötszemélyes adag!, 2 Knorr-sajtszósz - de ezt lehet helyettesíteni saját készítésű sajtmártással is, vaj, fűszerek: rozmaring, borsika, majoranna, bazsalikom, 4 dl főzőtejszín, reszelt sajt, kb. 10-15 dkg.

A csirkét vágd közepes méretű csíkokra és süsd át mindkét oldalukat fehéredésig egy kis olajban vagy vajban. Ha kész, fektesd őket egy mélyebb tepsibe és fűszerezd meg. Készítsd el a sajtmártást és öntsd nyakon az elősütött húsokat. Szórj a tetejére reszelt sajtot és közepes lángon süsd aranyszínűre.

Tálald rizzsel.

Na, elég gyors? :-)

Sasadi szelet

Évek óta kipróbált, kedvenc, vendégvárásra is tökéletesen alkalmas recept, ugyanis nem bonyolult, de aki még nem evett ilyet, az garantáltan hanyatt vágja magát a főzőtudományodtól!

Hozzávalók: az ebéd létszámának megfelelő szelet karaj - nagyevőknél számíts legalább kettőt! Ugyanannyi darab felezett őszibarack, vaj a sütéshez, szegfűszeg, bors, fehérbors, színesborsok, rozmaring.

A hússzeleteket püföld ki alaposan, majd az összetört fűszerekkel dörzsöld be mindkét oldalukat és hagyd állni egy rövid ideig. Olvaszd fel a vajat egy serpenyőben - annyi kell, hogy a hússzeletek mindkét oldalát hirtelen meg tudjuk sütni benne. Ha a husik elkészültek, ugyanabban a fűszeres, forró vajban süsd át a barackokat is.

Készíts elő egy tepsit vagy hőálló üvegedényt, és fektesd szép sorban egymás mellé a húsokat, majd minden szeletre tegyél egy barackot. Öntsd nyakon a fűszeres vajjal.

Mehet a sütőbe - ha nem bízol a hús puhaságában, akkor először fedd le alufóliával, és úgy, majd kb. 20 percig fedés nélkül, süsd szép pirosra.

Krumplipürével az igazi, de rizzsel is finom.

 

Kipróbáltuk csirkemellből is - fenséges!

Cseh borsó

Neve ellenére ez igenis húsétel. Mégpedig rendkívül jó!

Hozzávalók: 60 dkg borsó, 60 dkg dagadó, lapocka vagy comb, 2 ek. cukor, citromlé, 10 dkg margarin, só, bors, fokhagyma, 2 nagyobb fej hagyma.

A borsót főzd meg a cukorral, sóval, citromlével ízesített vízben kb. félpuhára.

A húst vágd apró darabokra, majd egy wokban vagy hasonlóban olajon pirítsd meg, ha levet ereszt, dobj rá egy leveskockát és főzd le róla a levét, lehetőleg fedő alatt, majdnem puhára.

Római tálban vagy lefedhető, sütőbe helyezhető edényben készítsd el, a következőképp: a margarinnal kend be az edény alját és oldalát, és szórd bele a hús felét, rá egy réteg borsó, újabb hús, végül a borsó. A tetejére szórd rá a karikákra vágott vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát.

Hideg sütőbe tesszük, az első fél órában lefedve párold, majd kb. 20-25 percen át süsd meg.

Rizzsel nagyon finom.

Töltött dagadó

Ínyenc húskedvelőknek feltétlenül ki kell próbálnia!

Hozzávalók: egy szép nagy darab - kb. 1,5 kg-os - dagadó - kérd meg a hentest, hogy szépen vágja bele a töltelék helyét, nekik elég jó késeik vannak, ne otthon küszködj vele! fűszerek, sertészsír, a töltelékhez: száraz zsemlék, kenyerek, 1 tojás, 1 vöröshagyma, majoranna, só, bors, íznek gomba, csirkemáj kedved szerint.

Először állítsd össze a tölteléket: a zsömléket/kenyeret áztasd vízbe (mi 3-4 db-ból készítjük), majd jó alaposan csavard ki. A hagymát pirítsd meg kevés olajon, és a tojással, fűszerekkel együtt keverd a zsömlés masszához. Nagyon finom és kiadósabb lesz, ha teszel bele egy kevés, apróra vágott csirkemájat vagy/és gombát, ezt a hagymával együtt meg szoktam pirítani. Jól keverd össze az egészet egy viszonylag egynemű masszává.

Fogd meg a párod kezét és add neki a dagadót - erősen tartsa, amíg beletuszkolod a tölteléket. Lehet egyedül is, csak macerásabb, mert a nyers hús viccesen csúszik, amikor a legjobban kellene tartani :-)

Ha beletöltötted, ami belefér, hústűkkel rögzítsd a húst, a maradék töltelékből formázz gombócokat. A töltött húst fektesd olyan tepsibe, amelynek van némi oldalfala is, mert először párolnunk kell, tehát fűszerezd be (rozmaring, borsika, bazsalikom, majoranna, só, bors), meg lehet tűzdelni fokhagyma és hagymadarabkákkal, tegyél mellé zsírt és önts alá egy bő másfél deci vizet. Fedd le az egészet - alufólia a legpraktikusabb, de úgy, hogy teljesen lezárd a tepsit.

Egy órányi párolás szükséges, ha bizonytalan vagy, nézd meg többször is, érdemes a vizet pótolni, ha kell. Ha már úgy ítéled meg, hogy elég puha a hús, akkor vedd le a fóliát, tegyél mellé még kevés zsírt, kend is kicsit be vele a tetejét, tedd köré a gombócba gyúrt töltelékeket, és süsd gyönyörű, aranypirosra.

Amíg sül, készíts hozzá krumplipürét, rizst, főtt krumplit, salátát, amit szeretsz.

Zöldborsós csirkeragu

Évek óta az egyik legnagyobb kedvenc, két okból: pillanatok alatt kész és a zöldségeket nem favorizáló gyerekek is szívesen eszik így a zöldborsót. Nők Lapja recept.

Hozzávalók: 2 közepes csirkemell, kb. 70 dkg mirelit vagy friss zöldborsó, tej, ételízesítő, só, bors, rozmaring, bazsalikom, borsika, liszt, margarin vagy vaj.

A csirkemellet kis csíkokra vágjuk és a kb. két evőkanálnyi margarinon fehéredésig sütjük. Rászórunk kb.3-4 evőkanálnyi lisztet és jól átpirítjuk. Megszórjuk a fűszerekkel, felöntjük annyi tejjel, hogy a liszttől sűrű mártást kapjunk, beleszórjuk az ételízesítőt és a borsót, majd fedő alatt puhára pároljuk. Érdemes többször alaposan összekeverni. Én szeretem wokban készíteni, jól át lehet forgatni és nem sül le az alja sem.

Rizzsel tálaljuk, nagyon finom. És gyors. És egyszerű. És nyammm.

Brassói tepsiben sült burgonyával

A brassóit szokásos módon kell elkészíteni, ha már van bevált recepted, ne változtass: zsírban vöröshagymát pirítunk, majd max. 3-4 percig apróra VÁGOTT fokhagymát dobunk rá, nagyon pici pirospaprikát, és mehet bele a csíkokra vágott hús - sertéscomb, pulyka, ízlés szerint. Majorannával, őrölt borssal, bazsalikommal fűszerezzük. Lassú tűzön jól átpirítjuk, majd saját levében, esetleg kevés vízzel felöntve puhára főzzük, fedő alatt. Közben a krumplit félig megfőzzük, kizsírozott tepsibe szórjuk és fűszerekkel megszórva alaposan átsütjük. Ha puha a hús, belekeverjük a krumpli közé és szépen megpirítjuk. Jó étvágyat!

Zöldborsóleves eperlevél tésztával

Gyerekkori kedvenc, talán az első leves volt, amit megtanultam főzni. Frissen szedett borsóból a legfinomabb :-)

Hozzávalók: kb. 40 dkg borsó (fagyasztott is lehet, lényeg, hogy nettó), 3-4 szál sárgarépa, 2-3 szál fehér répa, húsleveskocka, liszt, olaj, pirospaprika, az alapléhez csontok vagy zsenge, csontos csirkehús.

Az alaplével kezdd: kiválóan alkalmasak erre a korábban a fagyasztóba eldugott csirke- és karaj-, tarjacsontok. Dobd fel főni annyi vízzel, amennyi ellepi, és tegyél mellé egy húsleveskockát. Ha a hús láthatóan puhára főtt, akkor szedd ki a darabokat, a levet pedig szűrd át. Az ehető husikat szedd le a csontokról és dobd a lébe.

Az előre megtisztított zöldséget tedd a lébe, és lassú tűzön hagyd főni puhulásig. Mikor már majdnem készen van, kezdheted a rántást: kevés olajba szórj lisztet, kavargasd pirulásig, majd félrehúzva tegyél bele egy jó teáskanálnyi pirospaprikát, és öntsd fel vízzel, közben kavard tovább a tűz felett. Ha szépen összeállt, keverd bele a levesbe, majd kóstold meg: a répák miatt intenzíven kell sózni, én ebben szeretem a vegetát is.

Forrald tovább, majd az utolsó percben szórj bele eperlevél tésztát. Jó étvágyat!

Fejtett vagy szárazbableves

Télen is szeretjük, de nyáron igazi csemege a friss, fejteni való babból.

Hozzávalók: 1,5 kg fejtőbab (ebből kb. 60 dkg bab lesz), 40 dkg füstölt tarja, 1 cs. répa és gyökér, 1 kisebb zeller, liszt, pirospaprika, hagyma, fokhagyma.

Mindig azzal kezdem, hogy a füstölt húst felteszem hideg vízben főni, legalább 1 órára. Közben van idő megpucolni a zöldségeket. A hús levében legalább fél órára tedd fel főni a babot, majd, amikor már majdnem puha, add hozzá a zöldségeket és addig főzd, amíg minden finom puha lesz.

Készítsd elő a rántást. Tapasztalat: az apróra vágott fokhagymát és hagymát előbb pirítsd meg az olajban, csak ezután add hozzá a lisztet, majd ha megpirult, a tűzról lehúzva mehet bele a pirospaprika. Öntsd fel vízzel, és ha csomómentes, keverd a leveshez.

Érdemes a hús levét megkóstolni, lehet, hogy annyira sós, hogy nem kell külön sózni.

Tejföllel csodálatos!

Gyümölcsleves hidegen

Igazi nyári finomság, még a leveseket nem igazán kedvelő fiacskám is nagyon várja...

Hozzávalók: 1,5 kg idénygyümölcs - meggy, alma, őszibarack, sárgabarack, szilva, cseresznye, akár vegyesen is, 1 pohár joghurt (a gyümölccsel harmonizáló ízű gyümölcsjoghurt), 3 dl tejszín, egy csomag vaníliapuding, 2-3 teáskanál liszt, vaníliás cukor, kristálycukor, egész fahéj, egész szegfűszeg, citromkarika, citromlé.

A gyümölcsöt hideg vízben tedd fel főni a fűszerekkel együtt, és óvatosan forrald át, de ha felforrt, már nem kell tovább főzni, hogy egyben maradjanak a darabok. Először a tejszínt keverd el a vaníliapudinggal és óvatosan add a leveshez. A joghurtba keverd bele a lisztet csomómentesre, és szép lassan, kanalanként adj hozzá a léből, amíg folyékony állagú nem lesz, így keverd bele a levesbe. Épp csak hogy engedd újraforrni és azonnal zárd le. Hűtsd ki, és teljesen hidegen fogyaszd! A pudingtól sűrű, krémes állagú levest kapsz.

 

Tejszínes málna(vagy más)krém-leves: nagyjából, mint a fentiek, csak még sűrítés előtt turmixold le a gyümölcsöt. Nagyon látványos egy diónyi tejszínhabbal a tetején :-)

Tapasztalat: az ízek hidegen kevésbé intenzívek, így bátran használd a fűszereket, hogy érezd akkor is, amikor a hideg levest kanalazod!

süti beállítások módosítása
Mobil